Mérhetetlenül büszkék vagyunk CS2-es csapatunkra és szakosztályvezetőnkre, akik nemcsak helytálltak, de komoly fejlődési potenciált is megcsillogtattak a legutóbbi mérkőzéseken.
Az első összecsapás az ukrán Punjik csapata ellen zajlott a Nuke pályán, ahol gyakorlatilag tökéletes játékot mutatva diadalmaskodtunk le az ellenfelet. Minden klappolt: koncentráció, összhang, célzás – egy pillanatig sem volt kérdéses, ki uralja a meccset.
Rövid szünet után következett a következő kihívás, az orosz GGC csapat, akikkel az Ancient pályán csaptunk össze. Ők már összeszokottabb, rutinosabb játékosokból álltak, és ezt az első pillanattól éreztették is. Egyénileg is erősebb teljesítményt nyújtottak, és bár náluk felmerült a csalás gyanúja, nem ezen múlt az eredmény. A vereség fájt – de csak rövid ideig, mert még több motivációt adott mindannyiunknak.
A mérkőzés után komoly elemzésbe kezdtünk, felismertük saját hibáinkat, és azóta azon dolgozunk, hogy ezekből tanuljunk. A csapat mentálisan is erősödik, a következő megmérettetésekre több kommunikációval, tisztább taktikával és még nagyobb elszántsággal készülünk.