A Falco–Szolnok bajnoki döntő 3. meccsére óriási volt az érdeklődés – nemcsak a mérkőzés iránt, hanem a meccs előtti programok miatt is. A sorozatban 0–2-es állásnál hazai győzelemre volt szükség, így mindenki érezte, mennyire fontos az este. A szombathelyi Aréna megtelt lelkes szurkolókkal, és a Falco-szív végig ott dobogott a csapat mögött.
A szervezés ezúttal is kiváló volt – külön köszönet érte Dávidnak! A Falco Shop mellett mi, a eSport Szombathely is kint voltunk, illetve a Stiga is megjelent egy fűnyíró traktorral, amit nem lehetett nem észrevenni. Nyereményjátékkal és jó hangulattal készültek, ahogy mi is: standunknál rengetegen megálltak, érdeklődtek és szurkoltak velünk együtt.
A meccs szoros volt és izgalmas, de sajnos a Szolnok nyert, így ők hódították el a bajnoki címet. Mi azonban szívből gratulálunk a Falco Vulcano Energia KC Szombathely csapatának, akik évek óta rendíthetetlenül képviselik a várost a legmagasabb szinten.
Büszkék vagyunk, hogy részesei lehettünk ennek a kivételes sportélménynek – és már most várjuk a következő szezont!