! ! ! AJÁNLD NEKÜNK ADÓD 1%-ÁT ! ! !
Nagy örömmel tettünk eleget a gencsapáti Apponyi Albert Általános Iskola meghívásának, ahol egy farsanggal egybekötött diáknapon vehettünk részt. Az intézmény pedagógusai rengeteg színes és élménydús programmal készültek a diákok számára, mi pedig a felső tagozatosoknak hoztunk különleges gamer élményeket.
A helyszínen PlayStation 5 konzollal települtünk ki, ahol elsősorban az EA FC mérkőzések bizonyultak hatalmas sikernek. A fiúk vérre menő meccseket játszottak, igazi bajnoki hangulat alakult ki a terem egyik sarkában. A barátságos rivalizálás, a szurkolás és a közös élmény remekül megmozgatta a közösséget.
Két VR szemüveget is magunkkal vittünk, hogy azok a diákok is betekintést nyerhessenek a virtuális világba, akiknek eddig még nem volt ilyen élményük. A Job Simulator játékban kipróbálhatták, milyen a virtuális térben „dolgozni”, míg a Beat Saber ritmusos pályáin a zene ütemére vághatták szét a feléjük repülő kockákat. A nevetés, a meglepetés és a lelkesedés folyamatosan jelen volt – sokak számára ez volt az első VR-élmény, ami garantáltan emlékezetes marad.
Remek hangulatú napot tölthettünk el az iskolában, ahol a játék és a technológia mellett a közösségi élmény is kiemelt szerepet kapott. Hálásan köszönjük a meghívást az iskola vezetésének és pedagógusainak, valamint a diákok lelkes részvételét!
Bízunk benne, hogy a gyerekek voltak a nap legnagyobb nyertesei, és a sok élményt tanulással, szép eredményekkel és remek jegyekkel hálálják meg az iskola dolgozóinak ezt a szuper napot.